Szent Miklós temető
A Szent Miklós temető – Keszthely, Kossut L. u. 131. – a városon belül helyezkedik el. A temető a 1700-as évektől szolgált a keszthelyiek nyughelyéül. Ma már műemlékvédelem alatt áll az egész temető, új sírhelyek értékesítésére nincs lehetőség.
A temetőben több mint 5000 sírhely található, melyek között számottevő a művészi értéket képviselő faragott homokkő síremlék is.
Síremlékek között említésre méltó az egyik legfontosabb a műemlékként nyilvántartott Festetics Mauzóleum.
Négy családtagnak ad végső nyugvóhelyet. Festetics Tasziló emeltette felesége Lady Mary Hamilton emlékére. Itt nyugszik Festetics Tasziló és neje, majd őket követte gyermekük, Festetics György.
A negyedik személy, Festetics Györgyné a hetvenes években hunyt el Bécs városában és a rendszerváltáskor, 1989-ben hozták haza és temették el újra itt. A Festetics család nyughelye az országban az elsők között épült vasbeton szerkezetű építmény, ipari műemlékként is nagy jelentőséggel bír.
A temetőben található kápolna barokk előzmények után eklektikus-neoromán stílusban épült 1909-ben, bár ismerjük 1775-ös átépítési tervét is. Itt található Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás (üres) szarkofágja.
Vaszary Kolos hercegprímás 1832-ben Keszthelyen született. A város premontrei gimnáziumában tanult, mielőtt belépett volna a bencés rendbe. Végakarata szerint szülővárosában temették el, Lékai László prímás érsek azonban áttelepítette földi maradványait Esztergomba, a bazilika kriptájába. Emlékét a temetőkápolna egy festett üvegablaka is őrzi.
A legrégebbi itt megtalálható műemlék egy 1775-ben készült ülő Krisztus szobor. Számos sírt a Szent Miklós temetőben a Nemzeti Sírkert és Kegyeleti Bizottság 2008. június 17-én a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított.
Szent Miklós temető képeiből: